Mozgás éjszakája 2016 – kerékpáros túra Mártélyra

Csatlakozva az EVP-Egészségfejlesztési Iroda által meghirdetett „Mozgás Éjszakája Hódmezővásárhelyen 2016” programsorozathoz 2016. július 8-án egy 20 km-es kerékpártúrát szervezett a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány a Holt-Tisza mellett elhelyezkedő mártélyi üdülőkörzetbe.

Az alapítvány aktivistái a Népkert bejáratánál, a Székelykapunál várták a résztvevőket, felajánlottak mindenkinek egy fél literes ásványvizet, egy almát és kölcsönbe 10 db világítós kerékpáros sisakot. A túrázókat az alapítvány és a Hungarian Flyers Kerékpáros Klub túravezetői és egy biztonsági autó kísérte el az útra.

A regisztrált 48 kerékpáros 21 órakor indult a városon át, végig kerékpárúton.

A város határától, a régi Vámház után – az elmúlt év tapasztalata alapján – Mártélyig már nem volt megállás. A falu főterére a túrázók 22 órakor érkeztek, majd rövid pihenő után tovább indultak a Holt-Tiszaág melletti üdülőkörzetbe, a Bodnár Bertalan Természetvédelmi és Oktatóközponthoz. Itt lehetősége volt az érdeklődőknek az Oktatóközpont megtekintésére is, valamint egy természetvédelmi szakember, és a kiállító-vitrinek segítségével a tájvédelmi körzetre jellemző növény, állat és madárvilág megismerésére. Akinek kedve volt csatlakozhatott az éjszakai tanösvényi gyalogtúrához is.

23 órakor indultak vissza Hódmezővásárhelyre az éjszakai kerékpáros túrázók. A városhatárig maradtak együtt, és a kísérőautó is idáig követte őket. A régi Vámháztól minden résztvevő saját otthona fele vette az irányt…

Previous Image
Next Image

info heading

info content